Kókusztej

Mint az már egy korábbi blogcikkünkből kiderült, sajnos hazánkban is meglehetősen sokan küzdenek laktóz intoleranciával. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet ilyen esetben kerülni mindenféle tejterméket, ami rövid távon segíthet, hosszú távon azonban megnehezíti a mindennapos étkezést. Szerencsére mára már elérhetőek mindenhol a laktózmentes tejek és tejtermékek, de a növényi alapú tejhelyettesítők is kiváló megoldást kínálnak az ilyen esetekre. A Cityfood most a kókusztejet mutatja be, ami nemcsak egészséges, hanem kifejezetten finom is.

Túrógombóc, tejberizs, zabkása

Csak hogy néhány kedvenc, tejjel készült édes finomságot említsünk, amelyek nélkül nehéz elképzelni a heti menüt. Fontos tudni, hogy akinek a szervezete nem tudja megemészteni a laktózt, az bátran próbálkozhat növényi tejekkel is. A növényi tejek teljesen laktózmentesek, hiszen előállításuk során nem is találkoznak tejtermékkel.

Hogyan készülnek?

A növényi tejek, mint a kókusztej, a mandulatej, a szójatej és társaik, úgy készülnek, hogy az alapanyagot ledarálják, majd beáztatják. Ezt követően leszűrik, az így kapott tejszerű folyadék pedig a növényi tej. Mindegyiknek más és más az íze, de a kókusztej talán mind közül a legkedveltebb.

A kókusztej

A kókusz gyümölcshúsát pürésítik vízzel, majd ezt leszűrve keletkezik egy tejszerű, enyhén kókuszos ízű folyadék. Ezt a tejszerű folyadékot használtatjuk ugyanolyan célokra, mint a hagyományos tejet – feldobhatjuk vele a reggeli kávét, vagy akár a zabkását és a tejbegrízt is megfőzhetjük vele.

A konzerves változat

Biztosan sokan jártak már úgy, hogy a boltban állva kissé összezavarodtak, hiszen a kókusztej megtalálható a növényi tejek között is, kartonos csomagolásban, és a konzervek között is, konzervdobozban. Mi a kettő között a különbség? A kókusztej sűrűsége. A kókusz húsának pürésítésekor lényeges, hogy mennyi vizet adnak hozzá. Ha kevesebbet, tejszerű eredményt kapunk, ha többet, magasabb lesz a zsírtartalma, ezért a kókusztej sűrű, zsíros állagú lesz. Ez utóbbit szokták konzervdobozban árulni. Főzéshez gond nélkül felhasználható, hiszen amint elkezdjük melegíteni, szépen felolvad, mint a hagyományos tejszín.

 

Ön is szívesen megkóstolna néhány finom, laktózmentes ételt, de nem tudja, hol keresse azokat? A Cityfood gondolt azokra is, akik érzékenyek a laktózra, így mostantól külön menüsorral kedveskedik nekik minden héten. Rendelje házhoz finom ételeinket, lakjon jól a Cityfooddal!