Fontos a reggeli és vacsora

Ismerjük a mondást: „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus.” Ami azt illeti, nem muszáj koldusnak lenni, hiszen a Cityfood a 3. héttől reggelivel és vacsorával is készül Önöknek. Már azon sem kell aggódnia, hogy mit egyen reggel vagy este, mert tudatos táplálkozást nyújtunk egész napra.

Miért kihagyhatatlan a reggeli, miért fontos a vacsora?

A reggeli, mintegy „indító üzemanyag” az előttünk álló napra! Nagyon fontos szerepet tölt be, a szervezetünknek ugyanis hozzá kell jutnia a megfelelő tápanyaghoz, ezért szükségszerű a bőséges reggeli bevitel. Tudták például, hogy az egész napi kalóriabevitelünk 15-20%-át a reggeli étkezés alkalmával kéne biztosítanunk?

Hogy még inkább tudományos alapokra helyezzük a reggeli étkezés fontosságát, elmondhatjuk, egy amerikai tanulmány szerint 27%-kal nőtt a szívelégtelenség kockázatának esélye azoknak az észak-amerikai férfiaknak a körében, akik rendszeresen nem reggeliznek. Ezen kívül a reggeli étkezés hiányában egyértelműen tapasztalható figyelemzavar, fáradtság, ingerlékenység, fejfájás, de gyengébb iskolai teljesítményt is eredményezhet.

A reggeli milyensége szintén számít, hiszen nemcsak aznapi fizikai, hanem mentális teljesítményünket is megalapozza. Ami pedig a vacsorát illeti, fontos, hogy a kiegyensúlyozott esték érdekében ne terheljük túlzott mennyiségű vagy nehezen emészthető étel fogyasztásával a gyomrunkat. Az esti étkezés összeállításánál figyelembe kell vennünk a nap során elfogyasztott ételek mennyiségét, energiatartalmát és minőségét is. Ma már köztudott, hogy a túlzott zsírfogyasztás veszélyes, és nemcsak elhízáshoz vezethet, de megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is. Az egészséges táplálkozás alapelvei szerint túlsúlyban kell lennie a telítetlen zsírsavak fogyasztásának a telítettel szemben. Erre mind megoldás a Cityfood Vitál étrendje!

Egészséges Vitál ebédjét most kiegészítheti Vitál vacsorával és Másnap reggelivel! Így nem lesz gondja az egész napos étkezéssel, amit nyugodt lélekkel fogyaszthat az egészség jegyében. Vacsora ételeinket a VMB sorban, reggeli ételeinket a VMC sorban találja az étlapon. Megrendelheti külön-külön is, de egyszerűsítheti életét és megrendelheti menüben is.