A kenguruval közlekedő Mikulás és társai I

A kenguruval közlekedő Mikulás és társai I.

Látott már Mikulást kengurun? Az Ausztráliában élő gyerekek bizony látni vélték, hozzájuk ugyanis minden évben így érkezik a Mikulás karácsonykor. Máshol pedig máshogyan – ahány ország, annyi szokás. A Cityfoodnál már nagyon várjuk a karácsonyt, ezért most világkörüli útra indulunk, hogy megnézzük, hol milyen ünnepi szokások vannak az év legmeghittebb ünnepén.

1. Svájc
Egy kedves hangulatú mesevillamos rója Zürich utcáit, melyre felülhetnek a gyerekek, és a közös éneklés, mondókázás, karácsonyra hangolódás közben édességet kapnak az emberektől. Igazi közösségépítő és városnéző program a kicsiknek!

2. Csehország
Csehországban karácsonykor nagy az izgalom, igazi csoda ez az éjjel, ugyanis a csehek szerint szentese csodák történnek, és éjjel megtudhatják, mit hoz a jövő. A Mikulás hozza az ajándékot, kinek érkezését a gyermek Kisjézus jelzi csilingelő csengettyűivel.

3. Portugália
Az ajándékok a kandalló felett lógó kiscsizmákba kerülnek. A portugálok ünnepi étele hozzánk hasonlóan a hal, mégpedig a sózott, szárított tőkehal, amihez burgonyát fogyasztanak.

4. Lettország
Lettországban nem szenteste kapják a gyerekek az ajándékot a Mikulástól, hanem az attól számított tizenkét napon keresztül. Az ünnepi asztalra hagyományosan mindig kerül barna borsó, káposzta, kolbász és rétes.

5. Libanon
Libanonban a karácsonyra hangolódást és készülést már korán elkezdik, egy hónappal az ünnepek előtt ültetnek gabonamagokat. Karácsony napján a karácsonyfa mellé helyezik a kikelt magvakat. Nem csak karácsonyfát készítenek, de egy kis barlangot is, ami Jézus születésének helyét szimbolizálja.

6. Kenya
Kenyában nagy hangsúlyt fektetnek a díszítésre, még a templomokat is feldíszítik ilyenkor. Nem a nálunk megszokott piros-fehér színeket és égősorokat használják, hanem virágokat, léggömböket, zöld növényeket, szalagokat. Az ünnepi vacsora a szabadban készül, egy nagy tábortűz mellett. A családi összetartozás a legfontosabb ilyenkor, még a távol élő családtagok is igyekeznek hazautazni, hogy láthassák szeretteiket.

Ez utóbbi szokás mutatja, hogy az együtt töltött idő mennyire fontos a világ minden táján, és hogy a legnagyobb ajándék, amit szeretteinknek adhatunk, az a velük töltött minőségi idő. Az ünnepek közeledtével számos a tennivaló, de ne feledkezzünk el a legfontosabbról, a családról, csoportosítsuk át tennivalóinkat ennek fényében. Nem kell, hogy a karácsonyt egy kisebb őrület előzze meg! Rendelje meg holnapi ebédjét a Cityfood.hu-ról, és a felszabadult időt töltse szeretteivel!