sous vide

Sous vide – csúcstechnológia a konyhában

  • |

Sous vide, ejtsd: szuvid. Különlegesen hangzik, hiszen az is. A sous vide egy egész világot meghódító új főzési technológia, melynek segítségével olyan finom és minőségi ételeket készíthetünk, mint eddig soha. A Cityfood, mint mindig, most is nyitott az újdonságokra, valamint előtérbe helyezi az egészséges és egyben ízletes ételeket. Tartson ismét velünk, ismerje meg a legújabb, konyhánkat megreformáló technológiát, melynek segítésével szuperízletes és szuperegészséges ételeket tudunk Önöknek készíteni!

A NASA-tól a konyhánkig
Sok mindent köszönhetünk az űrtechnológiának a hétköznapi életünkben is, hiszen az űrutazás során felmerülő különleges körülmények miatt nagyon sok tudós dolgozott egyidejűleg azon, hogy megtalálja a legjobb megoldásokat. Számos találmányt ihletett a súlytalanság állapotában való lebegés és az extrém körülmények. Így történt ez az űrhajósok étkezésével kapcsolatban is, ami kétség kívül kulcskérdés volt. A kezdetben használt konzervdobozok túl nehezek és körülményesek voltak, ezért kellett valami jóval helytakarékosabb és egyszerűbb megoldás. Ekkor alkották meg a hőálló műanyag zacskókat, melyek segítségével könnyedén elkészíthetőek, és hosszan frissen tarthatóak maradtak az ételek. Ami pedig bevált az űrutazóknak, az jár mindenkinek, a technológiát továbbfejlesztve létrejött egy teljesen új főzési technika: a sous vide-álás.

Sous vide, azaz vákuum alatt
A technológia neve francia kifejezés, ami azt jelenti: vákuum alatt. Az 1970-es években a libamáj megfelelő tárolásához fejlesztették ki elsőként a technológiát, ami aztán lehetőséget adott további élelmiszerek tárolására és elkészítésére is. Rövid időn belül a sztárséfek kedvelt módszerévé vált.

A forradalmian új technológia lényege
A friss élelmiszert egy lezárt, hőálló és levákuumozott zacskóba teszik, majd a hagyományos főzésnél jóval alacsonyabb hőmérsékleten kezdik el főzni egy speciális, erre a célra kialakított gép segítségével. A tasak vízfürdőbe kerül, és a főzés során állandó hőmérsékletnek van kitéve, melyet előre be tudunk állítani a gépen. Ezáltal az étel omlóssá válik, megőrzi eredeti ízét és textúráját, tápanyagait és színét. Végeredményként pedig olyan egészséges ételeket kapunk, mint eddig soha! A titok a megfelelő főzési idő és a megfelelő hőmérséklet, mindkettőt előre be lehet állítani a rendelkezésre álló információk alapján. Ugye, milyen jól hangzik?

Kedvet kapott egy ilyen étel megkóstolásához? Jó hírünk van, a Cityfood étlapján ugyanis mostantól elérhetőek az ily módon elkészített fogások, mégpedig megrendelőink kedvencei – csak éppen még jobb, még finomabb kivitelben. Sous vide cigánypecsenye kolozsvári szalonnával és hasábburgonyával; Sous Vide csirkemellrolád parajos-fűszeres húsos töltelékkel és rizi-bizivel; Sous vide csülök pékné módra – csak hogy néhányat említsünk. Keresse weboldalunkat, és válassza ki az Önnek leginkább tetszőt, ételfutárunk pedig házhoz szállítja!