Jeles napunk, a Márton nap

  • |

Önnek is fontos, hogy a hagyományos magyar ünnepeket és jeles napokat számon tartsa, megünnepelje szeretteivel? Rohanó világunkban sajnos gyakori jelenség, hogy gyerekek nőnek fel anélkül, hogy tudnának korábban fontosnak vélt hagyományainkról és ünnepeinkről. Közeleg a Márton nap, tartson a Cityfooddal, elevenítsük fel együtt, hogy mit szokás enni november 11-én.

 

Mit együnk Márton napján?

Libát, ez nem is lehet kérdés. Hiszen a néphagyomány szerint Márton papot püspökké akartak kinevezni, de ő végtelen szerénységében visszautasította a pozíciót. Rámenős hívei elől egy libaólba bújt, ahol azonban hiába próbált elrejtőzni, mert a libák hangos gágogásba kezdtek, így a papot gyorsan megtalálták és püspökké avatták. Halála után pedig szentté, hiszen Márton életében sok csodát tett, számos csodás gyógyítása maradt meg az emberek emlékezetében. A liba pedig olyan szorosan összeforrt nevével, hogy Márton napján azóta is libát esznek számos országban.

 

Libaleves lúdgége tésztával

A libaleves lúdgége tésztával igazi Márton-napi leves. A jó kövér libából aranyló sárga húslevest lehet készíteni, jó sok finom zöldséggel összefőzve. A libaleveshez a lúdgége, más néven csigatészta illik a legjobban.

 

Libapecsenye

Ez a klasszikus és elmaradhatatlan Márton-napi étel, ami nélkül nincs is igazi Márton nap. A libát süthetjük egészben vagy darabokban, de mindenképpen zsírral megkenve, hogy finom ropogósra tudjon sülni a bőre. Sokan meg is töltik a liba belsejét, kerülhet bele fűszeres töltelék vagy akár alma is, ami szépen megpárolódik a sütés során.

 

Lila káposzta

A sült libapecsenye legjobb kísérője a finom, párolt lila káposzta, ami édeskésen az igazi. Mézzel és almával, esetleg egy kis fahéjjal ízesítve. Mivel a lila káposzta betakarítási ideje éppen ősszel van, ezért szezonális zöldségként ilyenkor könnyen hozzájuthatunk.

 

Libapástétom

Hogy ne csak az ebéd során hódoljunk a libaevésnek, kenyérre kenhető pástétomot is készíthetünk. Ehhez igazi hízott libamájra és finom tokaji borra van szükség. A házi libamájpástétom bizony meglehetősen munkás dolog, de garantált utána a dicséret.

 

Ha Ön is szeretne idén megemlékezni Szent Márton napjáról, de időhiányban szenved, ne gondolja túl a dolgot, keresse bizalommal a Cityfoodot. Mi idén is, mint minden évben, jobbnál-jobb libás finomságokkal készülünk kedves megrendelőinknek. Rendelje ételét házhoz, ünnepeljen családjával!