Vegán piskóta

Az elmúlt hetekben sok szót ejtettünk a vegetáriánus és a vegán étrend jellegzetességeiről illetve előnyeiről, de mostanáig kisebb hangsúlyt kaptak a desszertek. Aki teljesen mellőzni akarja az állati eredetű élelmiszereket, annak nincs könnyű dolga, hisz minden kiesik, ami tejet vagy tojást tartalmaz. Tojás nélkül pedig nem könnyű sütni, úgy még a legegyszerűbb sütemény, a piskóta elkészítése is feladja a leckét. Szerencsére van megoldás, hiszen létezik vegán, tojásmentes piskóta recept. Mutatjuk, hogyan készül!

Hozzávalók:

  • 450 g finomliszt
  • 120 ml étolaj
  • 240 ml víz
  • 200 g kristálycukor
  • fél tk só
  • 1 cs sütőpor
  • 2 tk almaecet
  • 1 rúd vanília kikapart magja

Mint minden sütőporos sütemény esetében, most is nagyon fontos az előmelegített sütő, így a folyamatot annak begyújtásával kezdjük. Ezt követően a finomlisztet átszitáljuk, majd beleszitáljuk a sütőport, és alaposan elkeverjük. Egy másik tálba szórjuk a cukrot, a vaníliarúd kikapart magját és a sót, azután hozzáöntjük az ecetet, a vizet és az étolajat. Egy robotgép segítségével elkezdjük összekeverni, és amikor homogén masszát kapunk, beleszórjuk kis adagonként a sütőporos lisztet. Egy ideg még keverjük tovább, hogy teljesen csomómentes legyen a tészta. A massza a hagyományos piskótánál jóval sűrűbb, hiszen itt nem kerül bele tojáshab, ami levegőssé tenné. Végül egy kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk, és kb. 40 percig sütjük. Fél óra elteltével végezzünk tűpróbát, és ennek fényében folytassuk a sütést. Ha megsült, a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Ez az egyszerű vegán recept kiválóan használható tortakészítéshez, vagy akár önmagában, egy kis lekvárral megkenve is finom desszert. Ha nincs ötlete, mi legyen előtte az ebéd, de jó lenne teljes értékű és finom ételeket enni, nézzen körül a Cityfood weboldalán! Ételeink között most már vegán levesek és főételek is szerepelnek, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb ebédet!