Amit a sült cékláról tudni érdemes

Korábbi cikkünkben már említettük, hogy az emberi szervezet nem tudja saját magának előállítani a vasat, ezért kívülről kell azt pótolnunk. Ennek legegyszerűbb módja, ha olyan élelmiszereket fogyasztunk, melyeknek magas a vastartalmuk, és mindig szem ellőtt tartjuk a változatosságot. A cékla kifejezetten sok vasat raktároz el gumójában, és bár kissé megosztó zöldség, mégis megéri vele kísérletezni, hátha lesz olyan céklás étel, ami elnyeri a család tetszését. Az ecetes céklasalátát sokan ismerik és szeretik, de jó, ha tudjuk, hogy a cékla eredeti, kissé földes ízét elnyomja a sok ecet és a cukor. Ezzel szemben a sütőben sült gumók megőrzik jellegzetes aromájukat és minden hasznos összetevőjüket. A Cityfood megmutatja, hogyan érdemes elkészíteni.

Lassan készül el, de megéri!

A sütőben készített cékláról tudni  kell, hogy a zöldség gumója meglehetősen kemény, ezért lassan puhul meg. Vannak, akik elő szokták főzni, de ebben az esetben veszít mind karakteres ízéből, mind értékes tápanyagaiból, ezért érdemesebb türelmesen kivárni, amíg a sütőben egy óra alatt krémes állagúra puhul.

Hozzávalók:

  • 3 db cékla
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek balzsamecet
  • 1 ág friss rozmaring és kakukkfű (ha nem sikerül frisset szereznünk, lehet szárított is)
  • 1 mokkáskanál só, bors

A céklát megmossuk, meghámozzuk, négy részre vágjuk. Egy edénybe tesszük, és meglocsoljuk az olívaolajjal, majd jól összeforgatjuk. Ezt követően egy tepsibe öntjük, beleszórjuk a fokhagymagerezdeket is, megszórjuk a sóval, borssal, rozmaringgal, kakukkfűvel. Meglocsoljuk a balzsamecettel, és még egyszer átkavarjuk az egészet. Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben fél órán át sütjük. A fél óra elteltével levesszük róla az alufóliát, és még fél órára visszatoljuk a sütőbe. Forrón tálaljuk, kiváló köret sültek mellé.

Bár időigényes, de egyszerűen elkészthető, így akár vacsorának is nagyon jó választás lehet. Ha most éppen el van havazva, és úgy érzi, hogy nem jut ideje mindenre, próbálja ki az ebéd házhoz szállítást. Néhány kattintással finom ételeket rendelhet házhoz. Cityfood, velünk az egész család jóllakik!