Édes szószok és mártások sültek mellé

Egy finom sült hús és a hozzáillő köret mellé olykor nagyon jólesik egy kis édes-gyümölcsös szósz vagy mártás. Feldobja az ételt, a hús enyhe sós íze és a gyümölcsszósz édes-savanyú íze nagyon jól kiegészítik egymást. A Cityfood most bemutat négy különleges gyümölcsszószt, tartson velünk, hátha sikerül ötletet adnunk a vasárnapi ebédhez!

Egresszósz

Hozzávalók:

  • 20 dkg egres
  • 10 dkg cukor
  • 1 kk citromlé
  • 1 ujjnyi citromhéj
  • 1 csipet só
  • 1 dl tej
  • 2 ek tejföl
  • 1 ek liszt
  • víz

Egy lábasba feltesszük az egrest annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a citrom levét és héját, valamint a cukrot, majd puhára főzzük a gyümölcsöt. A tejet hozzáöntjük, kicsit sózzuk, a tejfölt egy kis vízzel csomómentesre keverjük, majd a gyümölcshöz öntjük, és felforraljuk az egészet. A citromhéjat kivesszük belőle, és kihűtve tálaljuk.

Szilvamártás

Hozzávalók:

  • 30 dkg szilva
  • 1 dl vörösbor
  • 1 evőkanál cukor
  • 1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • 1/2 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 csipet só
  • pár csepp citromlé
  • 1 evőkanál méz

A cukrot egy lábasba öntjük, és karamellizáljuk. A szilvát kis darabokra vágjuk, hozzáadjuk a cukorhoz, majd leöntjük a vörösborral. Ízesítjük a sóval, a fűszerekkel, a mézzel és a citrom levével. Puhára főzzük a gyümölcsöt, és még forrón tálaljuk.

Áfonyaszósz

Hozzávalók:

  • 2 bögre áfonya
  • 0.75 bögre cukor
  • 0.5 bögre narancslé
  • 0.5 bögre víz
  • 1 teáskanál reszelt narancshéj
  • 1 db fahéj

Egy lábasba tesszük a cukrot, a narancslevet, a vizet, a narancs héját és a fahéjat, majd az egészet felforraljuk. Hozzáadjuk az áfonyát, és puhára főzzük. A fahéjat kivesszük, és langyosan találjuk a szószt.

Narancsmártás

Hozzávalók:

  • 3 narancs leve
  • 0,5 dl bor
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1/2 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 narancs vékony csíkra vágott héja
  • 1 kk keményítő

A narancsok levét rosttal együtt egy edénybe öntjük, beleszórjuk a cukrot, a fűszereket és a narancs héját, majd leöntjük a borral. Elkezdjük forralni, és amikor már összeforrt, egy pohárban kikeverjük a keményítőt egy kis vízzel, és az elegyhez adjuk. Egyet rottyan, és már kész is!

A hétvégi ebédhez sikerült ötletet adnunk, de a hétköznapok túlterheltek, nem jut ideje főzni? Ne aggódjon, a Cityfoodra mindig számíthat! Rendeljen étlapunkról, és futárunk házhoz viszi az egész család ebédjét!