Áfonyás túrótorta

Végre megérkezett a nyár, az igazi strandidő, és hozta magával a sok finom idénygyümölcsöt, melyek közül az egyik legnépszerűbb az áfonya. Az áfonya kis lila bogyói nem csak finomak, de nagyon egészségesek is, érdemes kihasználni azt a néhány nyári hónapot, amikor van esélyünk hozzájutni. Bár ára igen borsos, de néhány szemre azért érdemes beruházni, hiszen különlegesen finom bogyós gyümölcsről van szó. Ha pedig nyár, akkor jöhetnek a hűsítő finomságok, hiszen desszert nélkül lehet élni, de nem érdemes. A Cityfood most egy finom, hideg túrótorta receptet hozott kedves olvasóinak. Tartson velünk, mutatjuk, hogyan készül!

Hozzávalók:

  • a tésztához:
  • 10 dkg vaj
  • 25 dkg apróra tört zabkeksz
  • a krémhez:
  • 4 nagy levél zselatin (vagy 18 gramm zselatinpor)
  • 40 dkg túró
  • 2,5 dl habtejszín
  • 15 dkg porcukor
  • 1 db citrom leve és reszelt héja
  • 2 marék áfonya (+ a díszítéshez)

A zabkekszet apróra zúzzuk, majd az olvasztott vajjal elkeverjük. Egy kapcsos tortaforma aljára simítjuk, és jól elnyomkodjuk rajta. Két órára betesszük a hűtőbe, hogy össze tudjon állni. A zselatint beáztatjuk hideg vízbe. A túrót összetörjük villával, majd hozzáadjuk a cukor felét és a citrom reszelt héját. A zselatint jól kicsavarjuk, majd alacsony hőfokon elkezdjük felolvasztani a citrom levében. A lime-os zselatint hozzáadjuk a túróhoz és a cukorhoz. Az egészet jó alaposan elkeverjük, majd beleszórjuk a maradék cukrot, és belekeverjük a habbá vert tejszínt. Az áfonyákat beleszórjuk, mehetnek bele egészben, de ha szeretnénk, hogy lila legyen a torta, kissé törjük meg őket villával, és úgy adjuk a masszához. Végül a sűrű masszát rásimítjuk a tésztalapra, és még két órára hűtőszekrénybe tesszük. A hűtőben szépen megdermed, szeletelhetővé válik. Díszíthetjük kedvünkre, ciromkarikákkal, vagy akár áfonyával körberakva, ahogy tetszik.

Ez a hűsítő finomság minden ebéd után jólesik. Nincs ötlete, mit főzzön holnap, hogy ideje is maradjon elkészíteni a túrótortát? A Cityfood tudja a megoldást. Rendelje egész családja ebédjét házhoz, így nem kell bajlódnia a főzéssel. Használja ki az ebéd házhoz szállítás adta lehetőségeket, és pihenjen egy kicsit, élvezze a nyarat!