Tours-i Szent Márton és a Márton-nap

  • |

Közeleg jeles napunk, a Márton-nap, elő a lila káposztával és a libával, hiszen ilyenkor a sült libáé, a párolt káposztáé és a lúdlevesé a főszerep. A magyar néphagyomány fontos jeles napja ez, amikor is együtt lakomázunk szeretteinkkel, és együtt jósoljuk meg milyen idő várható télen. De miért volt különleges ember Szent Márton, és miért éppen libát eszünk november 11-én? Ha a Cityfooddal tart, megtudhatja!

Tours-i Szent Márton

Tours-i Szent Márton Tours harmadik püspöke, egész Európában elismert fontos egyházi személy volt. A korabeli feljegyzések szerint kivételesen jószívű, jóindulatú ember volt, aki kezdetben katonaként szolgált, majd 22 évesen megkeresztelkedett, és ezt követően a hittérítésnek szentelte életét. Franciaország egyik legfontosabb keresztény védőszentje.

Márton jótettei

Az egyik jótette szerint a téli zord hidegben egy koldusnak adta fél köpenyét. Máskor megtagadta a fegyveres harcot, fegyver nélkül indult volna csatába, mert Isten szolgájának vallotta megát. Száműzetésbe kényszerült, de ekkor sem volt tétlen, Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort. Életét számos csodatétel és gyógyulás kísérte, de ő mindvégig megmaradt egyszerű és jószívű embernek, aki sokakat megtérített.

Márton lúdjai

Miért eszünk éppen sült libát Márton-napon? Márton szerénységére vall, hogy nem akart püspök lenni, egyszerű ember kívánt maradni. De az erőszakos hívek addig kergették, míg végül egy libaólba menekült előlük. A libák azonban nem éppen csendes állatok, azonnal hangos gágogásba kezdtek, ezzel el is árulták a náluk rejtőző Mártont, akit végül mégis püspökké avattak.

Liba és más finomságok

Márton napon csakis sült libát illik enni, méghozzá párolt lilakáposztával és zsemlegombóccal. Hozzá pedig jó bor dukál, hagyományosan az újbor, ami már az idei szőlőből készült. Ilyenkor kóstolják meg a szőlősgazdák először az újbort, koccintanak önmaguk, családjuk és barátaik egészségre.

 

Az Ön családja is rajong sült libáért, de a dolgos mindennapok során nincs esélye arra, hogy elkészítse nekik? Aggodalomra semmi ok, a Cityfood leveszi a terhet kedves ügyfelei válláról – mi elkészítjük a libasültet, a párolt lila káposztát és a lúdlevest. Rendelje meg tőlünk az otthoni Márton-napi lakoma fogásait, mi pedig házhoz visszük őket!