Csokis-narancsos kalóriaszegény desszert

Fogyókúrázni és azt tartósan fenntartani mindig nagy kihívás. Számtalan dologra kell odafigyelni ahhoz, hogy a testsúlycsökkenés elinduljon, és fenn is maradjon addig, amíg el nem érjük a kívánt célt. Mozgás nélkül aligha megy, és az étkezést is teljesen át kell ilyenkor alakítani, hiszen legtöbbször szakítani kell az addig megszokott étrenddel. A legnagyobb kérdés talán az édességek köre, hiszen az édes ízt időről időre megkívánjuk, ám ha nem vagyunk elég tudatosak, könnyen tönkretehetjük vele az egész fogyási folyamatot. A Cityfood most egy olyan desszertötletet hoz kedves olvasóinak, ami tökéletesen beilleszthető az egészségtudatos életmódba, ráadásul még nagyon gyorsan el is készül!

Hozzávalók:

  • 25 g 85%-os étcsokoládé, apró darabokra törve
  • 150 g zsírszegény natúrjoghurt
  • 1 kisebb bionarancs
  • egy marék cukormentes, kalóriaszegény keksz
  • néhány mentalevél a díszítéshez

A csokit apró darabokra törtjük, egy kis lábasba szórjuk, majd vízgőz felett felolvasztjuk, és félretesszük kicsit hűlni. A narancs héját lereszeljük, majd a narancsról lehámozzuk a fehér részt, a húsát pedig kockára vágjuk. Érdemes bionarancsot használni, hiszen a héj nem lesz hőkezelve, és biztonságosabb a garantáltan vegyszermentes gyümölcshéj. A joghurtot belekeverjük a langyosra hűlt olvasztott csokiba, majd beleszórjuk a narancs lereszelt héját is. A kekszet apróra törjük, és pohárkákba szórjuk, kettőbe elosztva. Erre kanalazzuk a friss gyümölcsöt, rá pedig a csokikrémet. Hűtőbe tesszük legalább egy órára, és tálalás előtt mentalevelekkel díszítjük. Természetesen nem csak naranccsal készíthető, nagyon jól illik hozzá az eper, a kivi, a körte, a meggy, a cseresznye, a málna vagy az áfonya. Bármilyen gyümölcs használható hozzá, ami frissen fogyasztva elég lédús. Aki pedig vegán étrendet követ, az a hagyományos tejből készült joghurtot bátran lecserélheti szójajoghurtra, azzal is kiválóan működik a recept.

Ugye milyen egyszerű? Túl azon, hogy rendkívül gyorsan elkészül, nagy előnye, hogy bárki, bármikor, nyugodt szívvel fogyaszthatja, hiszen kalóriaszegény, és nem hizlal. Ha a desszert már megvan, de az ebéd feladja a leckét, a Cityfood most is segít – Vitálkonyha menünk minden fogása támogatja a fogyókúrás étrendet. Csak néhány kattintás és az egészségtudatos ebéd már indul is! Házhoz szállítás minden hétköznap a Cityfood konyhájáról!